Skip to main content

Rossz hangulat, magányosság

Mindenkinek vannak rossz napjai, vagy nehezebb időszakai. Ez teljesen természetes.  Szomorúnak lenni, oké! Persze, ha a lehangoltság tartósan, hetek, hónapok óta jellemző valakire, különösen ha már nem is tudja, miért szomorú, akkor jogos az aggodalom!

A tartós kedvetlenség, motiválatlanság, a koncentrálás nehézsége vagy az általános aktivitás csökkenése lehetnek a depresszió jelei is. Ha valaki az életet sivárnak, értelmetlennek érzi, ha belső üresség gyötri, érdemes arra motiválni, hogy beszéljen az érzéseiről. Ha felmerül egy lelki betegség gyanúja, fontos, hogy az érintett mielőbb pszichológiai segítséget kapjon!

Nem mindenki olyan alkat, aki szeret a társaság középpontjában lenni vagy könnyen barátkozik. És még senki nem talált barátokra attól, hogy noszogatták, hogy legyen nyitottabb, meg barátkozóbb – bármit is jelentsen ez. Vannak introvertált emberek, akiknek kevesebb társas inger a kívánatos, akik jól vannak egyedül, akiknek nagyobb igényük van a csendre, nyugalomra. És ezzel semmi baj nincsen!

Ugyanakkor, ha valaki soha semmiben nem vesz részt, valakinek egyáltalán nincsenek barátai, az már nincs rendben!

Érintett vagyok

Ha te szeretnél több barátot, szeretnéd magadat oldottan érezni társaságban – cigaretta, alkohol nélkül -, vagy zavar, hogy sehol nem találod a helyed, akkor érdemes annak a mélyére nézni, hogy milyen rossz tapasztalatok vagy szorongások, félelmek nehezítik ezt meg.

Az is lehet, hogy egyszerűen nem vagy jó helyen. Bár nagyon sok tizenévesnek az iskola az egyetlen közeg, ahol kortársakkal ismerkedik, ebből egyáltalán nem következik, hogy ott mindenki megtalálja azokat a társakat, akikkel stílusban, ízlésben, gondolkodásmódban szívesen alkot egy közösséget. Ha ez a helyzet, érdemes tudatosan tenni azért, hogy másol is tudj ismerkedni, akár a sport, a zene, egyéb művészetek, egy hobbi vagy egy önkéntes munka keretében.

Mit tegyek, ha nem ért meg senki?

Nagyon megterhelő lehet azzal az érzéssel lenni, hogy egyedül vagy, hogy senkire sem számíthatsz, hogy nem tudod kifejezni, ami benned van, ami bánt. Nehéz újra meg újra próbálkozni és kapcsolódni, ha már sok csalódás ért. Sokan érzik úgy, hogy sem a családjukban, sem az iskolai közegben nincs olyan ember, aki megértené őket, ugyanakkor mindenkinek szüksége van arra az érzésre, hogy figyelnek rá, hogy meghallgatják, és hogy valaki megerősítse őket abban, hogy érzései jogosak, gondolatai megérthetők! Ha sosem ment könnyen a beszélgetés vagy sok rossz élmény ért, nem meglepő, ha nehéz belekezdened, hogy megossz valami személyeset saját magadról, de a Kék Vonalnál semmit nem veszíthetsz egy hívással!

A megoldásokhoz vezető út azzal kezdődik, hogy beszélsz róla!

Beszélj róla! Gondolkodjunk közösen!

A Kék Vonal segítői éjjel-nappal meghallgatnak a 116-111-es ingyenes telefonszámon! Honlapunkon keresztül levelet is írhatsz, amire 3 napon belül válaszolunk, vagy chatelhetsz velünk bármelyik délután!

Podcast adásunk a témában

Visszajelzés

Aggódom egy barátomért

Sokan érzik úgy, hogy sem a családjukban, sem az iskolai közegben nincs olyan ember, aki megértené őket, ugyanakkor mindenkinek szüksége van arra az érzésre, hogy figyelnek rá, hogy meghallgatják, és hogy valaki megerősítse őket abban, hogy érzései jogosak, gondolatai megérthetők! Lehet éppen te tudsz az lenni egy kortársadnak, akivel ezt megélheti!

Lehet, egy ilyen beszélgetés során olyasmit hallasz, korábbi rossz tapasztalatokról, rossz élményekről, ami neked is sok! Vagy kiderülhet, hogy a másik bajban van, bántják, elhanyagolják. Ilyenkor segíthetsz neki segítséget kérni!

Mi tehetek a másik titkaival?

Nem segítség minden titok megőrzése! Ha valaki aggasztó dolgokat mesél el, például elmondja, hogy bántja valaki, fenyegetik, veszélyben érzi magát, vagy önmagában tervez kárt tenni, éheztetéssel, önhánytatással, önsebzéssel, esetleg öngyilkossági gondolatokat oszt meg veled, akkor neki felnőtt segítségre van szüksége! Lehet te vagy az egyetlen, aki segíthet neki megfelelő szakemberhez eljutni. Ha nem vagy benne biztos, mi a jó lépés, hívj minket!

A megoldásokhoz vezető út azzal kezdődik, hogy beszélsz róla!

Beszélj róla! Gondolkodjunk közösen!

A Kék Vonal segítői éjjel-nappal meghallgatnak a 116 111-es ingyenes telefonszámon! Honlapunkon keresztül levelet is írhatsz, amire 3 napon belül válaszolunk, vagy chatelhetsz velünk bármelyik délután!

Podcast adásunk a témában

Visszajelzés

Aggódom egy fiatalért

A Kék Vonal segítőinek évente több ezer tizenéves számol be rossz hangulatról, és nagy többségük elmondja, hogy nem szeretné negatív hangulatával környezet terhére lenni. A rossz érzések tabusítása és elfojtása pedig sok későbbi probléma rizikóját növeli.

Mikor kell aggódni?

A serdülőkor egy normatív, életkorból fakadó fejlődési krízis. Gyakran olyan, mint egy érzelmi hullámvasút. Sok kamasznak vannak borúsabb időszakai, és több időt szeretnek egyedül tölteni. Viszont ha a lehangoltság tartósan, hetek, hónapok óta jellemző valakire, különösen ha már nem is tudja, miért szomorú, akkor jogos az aggodalom!

Serdülőkori depresszióra is utalhat, ha a tizenéves

  • tartósan levert, szomorú, nem talál örömet semmiben,
  • az érdeklődése jelentős csökken, motiválatlan,
    alvászavaroktól szenved (elalvási nehézség vagy túl sok alvás),
  • megváltozik az étvágya,
  • nehezebben koncentrál, szétszórt, ingerlékeny
  • csökkent az energiája, fáradtság, kimerültség, lassultság lesz jellemző
  • jellemző érzései lesz az értéktelenség, önvád, bűntudat, megjelenhet a halálvágy
  • öngyilkossági gondolatokkal küzd vagy öngyilkosságot kísérel meg

Ha felmerül a depresszió, vagy más lelki betegség (például figyelemzavar, általános szorongás, testképzavar) gyanúja, fontos, hogy az érintett mielőbb pszichológiai segítséget kapjon!

Szülőként, szakemberként is kérhetsz segítséget!

A megoldásokhoz vezető út, azzal kezdődik, hogy beszélsz róla!

Beszélj róla! Gondolkodjunk közösen!

Ha aggódsz, a gyermekedért Kék Vonal segítői éjjel-nappal meghallgatnak a 116 000-ás ingyenes telefonszámon!

Podcast adásunk a témában

Visszajelzés